Barok Eszter egy hazai blogger, akinek Eszter's offtopic blogja egészen sokszínűvé vált. Alapvetően ő az a blogger, aki a szubjektív blogolást a véleményformáló hírportálok szintjére emelte. Középpontban a közélet és a női témák állnak, blogját pedig inkább egy magazinnak hívhatjuk. 

Ahogyan a felvezetőben is írtam, Eszter egészen ügyesen űzi a modern kori egyszemélyes újságírás műfaját. Van véleménye és azt nem veti véka alá, a legfontosabb pedig, hogy a tollat is jól forgatja. Mielőtt ténylegesen felkapnám a szopóálarcot, le kell szögeznem, hogy bár a stílus és a retorika tetszik, a lendülete imponál, nem értek egyet azzal az iránnyal, amit képvisel.

Ominózus bejegyzésében - LINK -, Eszter számot vet a média eddig létéről, felfedezi benne, hogy Magyarországon a média nem szabad, nem is független és még csak a legkisebb mértékben sem lelhető fel benne a szubjektivitás és az önálló gondolatok fénye. Egy szóval az MTI hírek idézéséből lehet újságírást csinálni. Két irány van: aki beáll a sorba és átveszi a fősodorba állított MTI híreket. Ők kapnak kitüntetéseket és figyelmet. A másik irány pedig a száműzöttek szamárpadja. 

Kedves Eszter,

Mi még nem ismerjük egymást személyesen, mégis azt gondolom, hogy a véleményeink valahol ütközhetnek és megtalálhatjuk a közös többszöröst, amit érdemes kályhaként kijelölni és onnan apró lépésenként elindulni. Adott egy ország, adott egy vezetésre kijelölt párt, akik elsöprő fölénnyel választást nyertek 2010-ben (egy olyan hatalom felett, amely 200km/h sebességgel vezette egy betonfal irányába az országot). Kellett egy katarzis, egy törés ahhoz, hogy a nép felismerje azt, hogy valamit tennie kell, így egy fair versenyben eljött az ellenzék számára az a mesebeli hét szűk esztendő, amit minden, magát nemzeti érzelműnek valló, a mostani kormányoldalt támogató ember érzett anno.

Én láttam milyen az, amikor a kormány kivégző osztaga behívott fideszes politikusokat a Nap Tv-be. A három kormánypárti főszerkesztő pedig a meggyalázott hulláján táncolt a riportalanynak; de ne szaladjunk ennyire előre. Média nélkül kormányozni nem lehet, ebben talán egyet tudunk érteni. Részben ez okozta '89 után Antall József gyengeségét is. 2002-2010 között nem tudunk olyan kormánypárti, számottevő médiumot mondani, főleg nem televízió csatornát, amelyben az ellenzék érvényesülni tudott volna. 

Menjünk vissza picit még messzebbre. Meggyesi miniszterelnök úr, aki bár nem állt egy kemény kezű ember hírében, mégis egy velőset tudott arra az ellenzéki kérésre válaszolni, hogy az ellenzéket miért nem hagyja érvényesülni a magyar médiában. Miért nem kaphat az ellenzék egy televíziót? - szólt a kérdés, annak tudatában, hogy a magyar média akkoriban balliberális felségterület volt. A kérdésre a válasz csupán annyi volt, hogy "Vegyenek maguknak". Nyolc év kellett ahhoz, hogy megvegye az akkori ellenzék a maga televízióját úgy, hogy előtte semmije nem volt. Ezt követte az online-offline média, a színházak, a kulturális élet különböző alapjai.
A jing-jang és a kiegyenlítődés törvényszerűségét nem lehet kétségbe vonni. Ennek megfelelően abszolút át tudom érezni a fanyalgást, a gyűlöletet, valamint a keserűséget, ami a másik oldalon uralkodhat, hiszen az ő szemükben ez maga az elnyomás. Egészen egyszerűen annyi történt, hogy jött egy politikai és a hatalmi ágak központjaiban is egy váltás, ami néha érdekeket sért.

A szólásszabadság problematikáját valahogy nem tudom Magyarországon értelmezni. Adott egy blog, amit már-már magazinnak is nevezhetünk. Senki nem szabja meg, hogy mit mondj és mit ne. Azt írsz, arról beszélsz, amiről csak szeretnél és senki, az ég-világon nem kér rajtad számon semmit, hiszen kimondani amit gondolsz, Európában már nem bűn. Ha beleteszed a munkád, bízva abban, hogy a kellemeset ötvözni tudd a hasznossal és fő megélhetési forrásként, valamint szerelemként tudjon az oldalad érvényesülni, akkor az maga lesz a Kánaán. Azt viszont mégse kérjük már számon senkin, főleg ne a kormányon, hogy egy ellenzéki hangokat is megszólaltató sajtóorgánum mellé beálljon és amellett, hogy tűri a kritikát még támogassa is. Értem a stílust és a viccet, de érzem mögötte azt a mérhetetlen nagy keserűséget is, ami egy-egy cikk mögött lapul. 

Hogy egy picit privát vizekre evezzek. A kritikai attitűddel semmi problémám nincs, egészen addig, amíg a kritizálás nem válik sportszerűvé és egészen véletlenül a kritizálások sora nem egy olyan tendenciává alakul át, ami akár egy tudatmódosító hatással is bírhat. Mire gondolok? Kimegy a nép tüntetni az utcára. Első nap a CEU törvény ellen. A média ellenzéki képviselői beindították a turbósított sivalkodást és mit ad az ég, második nap már személyesen Orbán ellen tüntetett a nép, valamint az Európai Unióban maradásunkért. Amikor a beszámolókat nézzük, kiderül, hogy a kivonult tüntetőknek talán pár százaléka élt a lehetőséggel, hogy elolvassa és pontosan tisztán láthassa miért is tüntetnek. Ott van Bayer Zsolt esete, akiből miután a nemzet fideszes náciját avatta a balliberális média egy ferdítést követően, most épp a fiatalok nemzeti ellensége lett. 

Eszter, dolgoztál a médiában. Ringier, Origo. Tudom, hogy a munkádat nagyon jól végezted, hiszen az életed az újságírás és a kritikai attitűd megjelentetése. Nem mondom, hogy ami most a médiában újságírás szintjén folyik az mindaz, ami mellett letettük a voksunkat, hiszen sok esetben a bizalom többet nyom a latba, mint az alapvető újságírói készségek. Én is látom, de abban a pillanatban, amikor az iránnyal kerülünk szemben, akkor nem a módszert kell kritizálni. A módszer, a médiavezetés milyensége nem egyenlő azzal, ahogyan a fősodorba pakolt hírek kiválasztási folyamata zajlik. Elvégre nem mindegy, hogy Nick Árpi elhúzza a kamiont a kifutón, vagy én eltolom a lerobbant autómat az út szélére. 

Eszter, abban biztos vagyok, hogy egy olyan embernek, aki nem olyan mint mi; aki nem tud két értelmes mondatot egymás után leírni, rendkívüli agyi munkába kerül jót írnia minden nap anélkül, hogy ne ugyanazokat a frázisokat ismételné újra meg újra. Viszont ahhoz, hogy egy egységet, egy valódi nemzeti egységet tudjunk kovácsolni, első körben a saját oldalon kell sepregetni és egységet teremteni, majd az építkezés második szakaszában kinyitni a kapukat. Valahogy mostanában látom egyre inkább azt, hogy az építkezés befejezettnek mondható és megpróbálunk nyitni más viszonyrendszerek irányába is. Azt gondolom akkor találjuk meg a közös többszöröst, ha feltételezni tudjuk, hogy minden a legjobb szándékkal történik és a szekértáboroknak vissza kell menniük oda, ahová valójában tartoznak. Abban viszont biztos vagyok, hogy a cikk, amelyben a teljes magyar, kormányközeli médiát próbálod kifigurázni egészen más irányt mutat, mint amit valójában mondani szerettél volna.