A minap egy egészen érdekes beszélgetést folytattam egy barátommal. Bejelentette, hogy egy hosszabb időre Németországba fog költözni, mert elég gyorsan elege lett abból, ami történik körülötte. A legvelősebb mondatát, ha jól idézem a következő volt: "Ha nem megyek el, meghalok". 

Janival rendkívül jó a viszonyunk egymással. Napi, bizalmas kapcsolatban vagyunk, de a jövő heti költözése még engem is meglepett. Mint a későbbiekben kiderült, őt sem kevésbé. Kerek, párás szemekkel találkoztunk a Duna Plázában és még mindig nem tudom felfogni, hogy három-négy (repülő 1 óra, várakozás stb. 2 óra) óra távolságra leszünk egymástól. Hiányozni fog. Mielőtt szétfolyna a kijelző a lucskos nyáltengerben inkább arról beszélnék, hogy miért megy el Magyarországról. 

János, aki nem a moslékot hordja most sem

János a közszférában dolgozik és emellett egy online vállalkozást is vezet, aminek körülbelül másfél éves múltja van. Széchényi hitellel, illetve ilyen-olyan lim-lom pályázatokon szerzett pénzt magának, hogy egy számára amúgy elérhetetlen, nagyságrendileg 10 milliót összekalapozzon egy kis online történetre. Ruhát, gyermekjátékokat árul a hivatali munka mellett és már ott tart, hogy a mellékesből megkeresi a hivatali fizetésének kétszeresét havonta, pedig a bértábla elég magas fokán áll. Szóval nincs oka panaszra, mert legalább annyit félre tud tenni, mintha kimenne Angliába mosogatni és mellett három mellék állásában kubikolna. 

Mi az ok?

Nem a politika, nem a közvélemény és még csak nem is a kalandvágy az, amiért itt fog hagyni bennünket. Egyszerűen elege lett abból, hogy a magyar mentalitás teljes egészében megváltozott. Régen még kézfogásra lehetett üzletelni és minden fél megbízott egymásban. A kimondott szónak volt hitele és mindenki hitt abban, hogy a másik becsületesen el fogja végezni a munkáját. Valahogy a mostani kor szelleme egyre jobban arra sarkallja az embereket, hogy mindenféle következmény nélkül, három forintért lopjanak, hazudjanak, csaljanak. Talán benne lehet picit a politika is. Amikor az ellenzéki médiában napi szinten látják az emberek, hogy vannak olyan személyek, akik napi harminc-, vagy az kár száz millió forintot keresnek (ezzel természetesen nem zsidózni, vagy #MészárosLőrincezni szeretnék), akkor a kis ember arra gondol, hogyha fent megtehetik, akkor ők is. Ebben a környezetben, ahol János már nem bízhat meg senkiben és a saját barátai kezdenek elfogyni; ahol tudja mindenki, hogy egy kézfogás nem jelent többet egy udvarias gesztusnál, a teljes társadalom elkezd elprostituálódni. A hivatali munkájánál fogva egy az egyben belelát a rendszer működésébe. Elmondása szerint az egész hivatali munkájában az ármánykodás, az egymás kijátszása veszi el a legtöbb időt Tőle, ahelyett, hogy az ország ügyeiért tudna felelősségteljesen dolgozni. Szerinte a rendszer mindig is ilyen volt, mióta ott dolgozik, de számomra ez nem csökkenti a tényt, amit megfogalmazott. Függetlenül attól, hogy nyilvánvalóan jó káderek dolgoznak a megfelelő helyeken, szégyen, hogy az ő szintjükre is leszivárgott az a hozzáállás, ami annak idején a kommunizmus végét is jelentette. Egyenlők és egyenlőbbek. Amikor valaki megígér valamit, kezet ráznak és nem történik semmi. Mivel képletesen szólva az erősebb kutya..., nem tehet semmit, hanem csendben kell ülnie és végignézni, ahogy minden egyes nap mentálisan erőszakolják. Ahogyan az emberek szavahihetősége és erkölcsi mutatója teljesen megborult és mindez sajnos nem éppen a legpozitívabb tényállás. 

Sajnos ott tartunk, hogy mindaz, amit hallunk, beszivárgott hozzám is. Viszont bárhogy sulykolják, János példája jól mutatja, hogy kemény munkával meg lehet élni Magyarországon is, de vannak a megélhetésnél sajnos keményebb dolgok is. Nem kellemes dolog az ember legjobb barátját elveszíteni, de meghozta a döntését, nekem pedig el kell fogadnom. Hát így állunk most....