A minap volt egy hosszabb beszélgetésem német barátaimmal. Minden nyáron újra átélik a rendszerváltás előtti szovjet-német álmot, és megjelennek az egyik kempingben, ahol régen nyugat-német rokontalálkozó volt. 

Kelet-németekről lévén szó, nagyjából tudják, mi a hasonlóság köztünk és meg tudják érteni, mi az, amikor a kemény munkának nincs akkora eredménye, mint pár száz kilométerrel arrébb. Beszélgetésünk kiindulópontja egy pár héttel korábbi filmélményem, a "Good bye Lenin" adta. Spoiler nélkül a film teljesen jól bemutatja – szatirikusan -, hogy mit jelentett az, amikor valaki hittel és meggyőződéssel építette a rendszert, majd ez a hit, amit képviselt mindent átívelően beégett az agyába. 

A kelet-európai família története szokványos. A Szovjetunió idejében kivándorolt a család egy része az Egyesült Államokba, és azóta már szép számmal élnek kint a bátor ősöktől származó rokonok, de valahogy az itt maradt csapat tagjai - elmondásuk szerint - soha nem vágytak közéjük. Évente tudtak találkozni, ennyi volt a közös családozás. A család másik felével pedig a Balaton partján töltötték együtt a nyarat. No, de nem is ez a lényeg, hanem a jelenkor. Németországban egészen érdekes dolgok vannak, ahogyan ők mondják, kezdik kinőni a hazájukat és pont azok szorulnak ki, akik leginkább szeretettel gondolnak az otthonukra. Volt egy nagy népvándorlás, amikor is millió szám érkeztek a migránsok, akiknek, ha csak tíz százalékuk fog bűncselekményeket elkövetni, már az is egy tetemes szám, utána jött a Covid-19, ami megtizedelte a lakosságot és most itt van a háború, ami a járvány által megtépázott, és a migránsok által naponta kifosztott lakosságot méginkább arcul csapta. Akik még követik a híreket és kritikusan tudnak gondolkodni, azok nagyjából átlátják a helyzetet, de ahogy a barátom mondja, a legtöbben a "Was ich nicht weiß, macht mich nicht heiß." jegyében élnek, azaz, "Amit nem tudok, az nem is zavar.". 

Jelen helyzet szerint ott tartunk, hogy a két részre szakított Németország egyesítése a mai napig nem zajlott le, a két oldal között most is zongorázni lehet a különbséget. A Kelet- és Nyugat-Németország közötti szakadék három évtizednyi egyesülés után sem csökkent. Ez nemcsak a politikai meggyőződésre vonatkozik, hanem a fizetések tekintetében is jelentős, akár 20.000 eurós különbségek vannak a két országrész között. Míg keleten az éves bruttó fizetés valahol 30.000-35.000 euró között alakul, addig nyugaton a 45-60.000 eurós átlag is elérhető. Utóbbiak az átlagjövedelmet jelentik, amelyeket a statisztikai hivatal minden évben közzétesz. 

Kelet-Németország egészen érdekesen áll a helyzethez. Abszolút migráció és európai egység ellenesek. Nem mondom, hogy nacionalisták, de szeretik a hazájukat, viszont egy dolog biztos. Ők is megérzik az elhibázott EU politika negatív hatásait, akárcsak mi. Nem jobb kint sem a helyzet és még csak kolbászból sincs az a bizonyos kerítés. Nem kell messzire menni, egyszerűen csak a lakbér, a rezsi és a havi kiadások bőven elviszik a fizetés azon részét, amit eddig meg tudtak spórolni, de ennek már vége. Nincs spórolás, nincs akkora jólét. Sem az innen kivándorolt magyaroknak, sem pedig az ott élő, alsóbb rétegek számára. A középréteg azért még valahogy tartja magát, de gondoljuk csak végig, mi az egyetlen vagyontárgy, amit birtokolnak? Javarészt a németek többségének egyetlen vagyontárgya - a közepes bankszámlán kívül - az egyetlen ingatlana, amiben élnek, de a bérlési kultúra náluk is egyre nagyobb teret hódít, ami végül a teljes elszegényedéshez fog vezetni növekvő infláció esetén. Apropó, infláció, váltsunk pár szót a magyar inflációról. A forint gyengülése eddig olyan 8 százalék volt. A dollárral szemben pontosan 21 százalék. A dollár pedig 7 százalékot gyengült. Most akkor, hogy is van ez a 8 százalékos infláció, amikor mindent, ami import és világpiaci árazás, azt javarészt a dollárhoz mérik? Az euró ebben a környezetben egy teljesen ingatag pénzügyi eszköz, ami a világpiaci trendeket nézve, teljesen másodlagossá vált. Erre persze Ursulánk azt mondaná, hogy az Európai Unió egységes és erős, de lelkünk mélyén tudjuk, hogy ez a szöveg nem teljesen nekünk szól, hanem a nyilvánosság azon tagjai számára, akik még Németországban is a "Was ich nicht weiß, macht mich nicht heiß" szabályai szerint élnek. 

Hogy is van ez a benzin kérdés? - 900 forint a benzin Németországban... HUUUU... Most mindenki elkezdett itthon sivalkodni, és örülünk, hogy a benzinkúton 470-ért tankolunk. Miből számoljuk amúgy a 900 forintos német benyát? A 400-410 forintos euronkból, ami nem sokkal korábban még csak 300 forint volt. Khmm, nem sokkal korábban 300 alatt volt. Vagyis a legrosszabb esetben is, ha normális gazdaságpolitika mellett szabályoztuk volna a fiskális és monetáris politika összhangjával a gazdaságunkat, akkor ez 500-600 forintos literenkénti árat jelentene. Nekünk ez durva, de Németországban nem igazán nagy relatív emelkedése az üzemanyag árának. A németeknél minden évben 1,6-1,8 volt a benzin. Most 2,2. Hidd el, nem emiatt fognak tömeges öngyilkosságot elkövetni. Nem tudjuk még, mi lesz és mi vár rájuk, tehát nem mondom, hogy nem fogja elérni azt a szintet az emelkedés, ami már kritikus a német gazdasági szereplőknek és magánszemélyeknek egyaránt, de jelenleg csak mi drámázunk. Megjegyzem, van is mire... Nem a termelő szektorba fektettünk be és ennek isszuk most a levét. Ha a felzárkóztatási és csatlakozási forrásainkat mind a termelő iparba fektettük volna, akkor most meghatározó szereplők lehetnénk európai szinten, de ez egy rendkívül elhibázott lépés volt. Öntöttük a pénzt az olyan iparágakba, amik egészen egyszerűen megették a többletbevételt, nem hoztak jelentős technológiai fejlődést sem Magyarországnak, sem pedig a saját szektoruknak, ezért lemaradásban vagyunk. Nincs, ami visszatermelje a hitelt...   

Mi a jelenlegi helyzet? 

• A Bizottságban és az Unió többi szervezeti egységében is szembeállás látható az ukrán helyzettel kapcsolatosan. Felvegyük őket, vagy nem? Pragmatikusan, vagy elvszerűen kell dönteni? 
• Elszálló hiperinflációval küszködünk
• A nemzeti kormányok szembe kerültek az egyesült Európa politikával
• Hamarosan jönnek a francia választások és az utolsó heti kampányhajrát éljük
• Az olaj- és gázipari válságnak elkezdtük érezni az első csapásait
• A Lada Oroszországban elkezdett teljesen fapados modelleket gyártani és keresi a technológiai transzfer lehetőségeit Kínával
• Oroszország lett India második legnagyobb energiakereskedője
• Szerbiában és a Közel-Keleten tombol a szankció megkerülésével járó üzletelés

Mit érzünk mi? 

• Tömeges elbocsájtások
• Megemelkedő és egekig menő energiaköltségek
• Még több propaganda, hogy ne lásd a valós adatokat és helyzetet
• Beruházási hitel hamarosan nem lesz 12-15 százalékos kamat alatt, ami a hazai iparágak számára kitermelhetetlen és meg fog állni a gazdaságunk növekedése
• Macron még nem biztos, hogy meghatározó kormányzati szereplő tud maradni a közelgő parlamenti választásokon
• Deflációt pedig nem láttunk már évek hosszú sora óta, vagyis nem fog visszamenni a háború előtti szintre az árszínvonalunk
• Csökkenő keleti és orosz piaci lehetőségeink lesznek
• Az Unió annyiszor lábon lőtte már magát idén, hogy hosszú távon ennek nagyon súlyos következményei lesznek

Mik a mögöttes célok?  

• Kínát meg kell gyengíteni annyira, hogy ne jelentsen jelentős kihívást az Egyesül Államok számára
• Az amerikai adósságállományt és az államadósság szintjét valahogy vissza kell hozni az államcsődtől
• Oroszországot legalább annyira le kell gyengíteni, hogy a következő években ne tudjon háborút kezdeményezni és ezzel ne jelentsen jelentős veszélyt az Unió és Amerika számára
• Ursula amerikai tanácsadóinak is meglegyen az öröme