Lehel László körül már egy ideje forró a talaj. Sorra állnak nyilvánosság elé azok a magyar újságírók, akik valamilyen rejtélyes körülménytől fogva fel lettek jelentve az észak-koreai rezsimnél. Talán Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője volt, talán nem, de a gyanú árnyéka elég rendesen rákerült. 

Lukács Csabának, a Magyar Nemzet újságírójának mondhatni lételeme az utazás, valamint az újságírás. Boldog ember, hiszen ötvözni tudta a kettőt, mégis ez okozta majdnem a vesztét. Észak-Koreában ugyanis megfordult már jó pár alkalommal. Tette ezt mindaddig, amíg egy hajszálon függött az élete, ugyanis egy alkalommal regnáló hatalom fülébe került, hogy Magyarországon bemutatja mindazt, amit kint látott annak csupasz valójában. Véleményét pedig soha nem leplezte egy előadásában sem. Büntetése vagy azonnali halál, vagy pedig alsó hangon 15 év közmunka lett volna, ha a szerencse nincs vele. (Hogy a nagyokat idézzem: "a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor") Nem sokkal korábban így járt Vujity Tvrtko is, aki hasonló módon lett feljelentve a "kedves vezér" embereinél. Senki nem értette mi történhetett, egészen eddig. 

A mozaik kockák elkezdtek összeállni, majd az egyik szereplő szembesítették az őt feljelentő levéllel, melyen Lehel László, evangélikus lelkész, nem mellesleg a segélyből szép vagyonokat összeimádkozó, kormányközeli szereplő lett. Olyan országokban, ahol a nacionalizmus és a hazaszeretet uralkodik, azt mondanák, hogy hazaáruló patkány, de ennyire még nem szaladnék előre. 

A II. világháború során, amikor deportálták egyes nációk képviselőit, a vallás és az egyház volt az egyik legstabilabb bástyája a védelmezőknek. A menlevelek, a vatikáni menedékházak, valamint a keresztény, katolikus vallások vezetői ott szálltak szembe a gyilkos rendszerrel, ahol tudtak. Keresztényi kötelesség, a vallás által előírt dogmák és hitelvek mind-mind alapját adják annak, hogy a rászorulókon segíteni kell, bajba pedig senkit nem sodrunk, főleg, ha az életét veszélyeztetjük. Lehel László azon gerinc és agy nélkül élő emberszabásúak körébe tartozik, aki bár evangélikus lelkésznek mondja magát, a besúgás és a jelentés soha nem állt Tőle távol. Persze meg lehet mindent ideologizálni, de már tényként kezelhetjük, hogy Lehel, Filozófus fedőnévvel tevékenykedett, feladata az evangélikus egyházi reakció tevékenységének ellenőrzése volt. Az előző rendszerben a beépülések két, egymástól eltérő helyen kezdődtek. Kórusok/népdal körök, egyházi körök. Filozófusunk pedig, mint a genny, amely mindenhová befolyik és megmérgezi a még élő szöveteket, elkezdett működni és saját maga ismerte el, hogy valóban munkát végzett a a III/III. főcsoportfőnökségnek. 

Hogy visszatérjünk a jelenbe, egészen erős a gyanú, hogy nosztalgiából és nem megkérdőjelezhető anyagi érdekből emberünk még mindig jelentéseket ír. Beteges vonzódását a kommunista rendszerekhez mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Észak-Korában tűnt fel egy (fel)jelentés, amely Lehel aláírásával végződött. Az ártatlan áldozatok pedig szembesülhettek ezzel a levéllel. Nem kérdés, hogy egy ilyen helyzetben egy hazaáruló és a vallását megtagadó álszent, istentelen, képmutató csuhás szava áll szemben két jó hírnévvel rendelkező, köztiszteletben álló újságíróéval szemben. Azon túlmenően, hogy ennek a minden hájjal megkent, álszent disznónak az arcán kevlárral burkolt, cipőtalp vastagságú bőr van az arcán, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy már be is jelentkezett újra a segélyszervezet elnöki posztjáért. 

Természetesen még meg fog jelenni vagy ezerszer, hogy Lehel László valójában csak segíteni akart és segélyszállítmányokat akart szervezni, vagy ki tudja mit ad még ki a kis agya, de egy biztos. Egy normális világban a hazájukat eláruló embereket vagy a börtönben, vagy pedig a lámpavason látták. Felhívom Iványi -joulupukki- Gábor figyelmét, hogy ahelyett, hogy Orbán Viktort fenyegetné a pokol tüzével, inkább a saját portáján söprögessen és tisztítsa meg az általa emlegetett pokol tüzével az olyan lelkészektől a protestáns világát, amelyek csak besározzák a nevét. Már várom mikor fog nyilatkozni, de sajnos olyan reménytelen ügyről van szó, mint a reptéren várni a villamospótló buszt. Elvégre olyan ügyekben, ami számára is kínos lehet, valamint nem tudja a jelenlegi politikai vezetést támadni, inkább elbújik...

Egy szó, mint száz, reméljük az igazságszolgáltatás, valamint a titkosszolgálatok is látni fogják, hogy milyen nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, hogy egy olyan észak-koreai kém vádba került vallási vezető, aki a segélyszervezetének leple alatt egészen baráti elbírálásban át tudott a törvény keretein csúszni, mennyire mélységesen káros tud lenni az ország számára. Mivel Magyarországon a halálbüntetés intézményét sajnos az ilyen, vérperzselő ügyekben sem tudjuk elővenni, már csak abban bízhatunk, hogy halála után nem fogja a penész újra lehozni a Földre...

Elképzelhető, hogy a fenti sorok néhol erősek voltak, de magyarként és nem mellesleg vallásos emberként néha engem is elkap a hév, amikor azt látom, hogy a vallás mögé rejtőzve valaki hogyan képes áthágni azon erkölcsi és morális határokat, amelyek minden, keresztény értékek alapján élő emberben ott kell legyenek. Elfogadhatatlan és káros mindaz, ami történt, hogy a vallással járó előjogokat és kedvezményeket hamis tálentumokra tudta váltani és meghasonult, mint ember, mint apa, mint családfő. Az egészben pedig leginkább csak a családját sajnálom (már, ha van neki). Azt a feleséget, gyermeket, akik egy ilyen ember árnyékában kell folytassák életüket. Ezek ismeretében pedig mindenki döntse el saját maga, hogy Lehel László minek minősíthető. Azt gondolom a jelzőket már kellő képen elhalmoztam, most pedig rajtatok a sor, hogy mindezek alapján átgondoljátok az esetet.