Egy olyan társadalomban élünk, ahol a régi hagyományok, szokások és értékek már nem fontosak többé. Mögöttünk egy rendszerváltás, előttünk egy generáció váltás és folyamatosan ugyanabba a kérdésbe szaladunk bele: Hogyan tudnánk felkészülni a jövőre, ha nem számoltunk el a múltunkkal?

Túl vagyunk három szexuális forradalmon. Hála a sokszínűséget, nyitottságot hirdető társainknak, eljutottunk oda, hogy szinte bármikor, ha bekapcsoljuk a tv-t, szexet, szexuális töltetű tartalmat láthatunk. Sokkal több lett a szélsőség és ezzel együtt megjelent a deviancia elfogadása. Az emberek egyre nyitottabbak a szélsőségekre. Olyan ez, mint a vérben tocsogó hulla látványa az utcán. A legtöbben segítség helyett inkább egy Facebook live adást indítanának, hogy a saját táboruk elismertségét bezsebeljék. Ez az új, liberálisabb, szabadabb kultúra elhozta azt, hogy ami korábban tabu volt, mára szokássá vált.  

Belénk lett nevelve, vagy éppen belénk lett sulykolva, hogy, aki felvállalja a melegségét, aki a farkával lantozik/helikopterezik, arra nem azt mondjuk, hogy beteg, hanem elkezdjük tisztelni. Tiszteletre méltó lett a melegség, az idióta, deviáns viselkedés. Régen ezek az emberek úgy élték a mindennapjaikat, hogy a férfi és a nő elfogadta, hogy otthon, az ajtók mögött azt csinálnak, amit akarnak, az utcán nem kell percenként coming outolni. 

Mi történt?

No, de mi szülte ezt a cikket? A minap egy megbeszélésre kellett szaladnom a MOM Parknál lévő Cserpesbe. Keletitől indultam, ami tele van arab pénzváltókkal, az aluljáróban alvó hajléktalanokkal, valamint a mindenhol ott lévő vallási fanatikusokkal. Ez még alapvetően nem lenne probléma, viszont, volt ott még más is jócskán. A vonat előtt, egymástól már-már hitvesi csókkal elköszönő meleg férfi pár, valamint a lépcsőn feljövő transzvesztita valahogy még ebben a "mindent szabad" világban is azért megbotránkoztatja az embert. Tudom, amikor ezt így, minden politikai korrektséget nélkülözve kimondom, akkor a szakállas nő mögé egész komoly tömegek fognak beállni, hogy tiltakozzanak. Megjegyzem, nem véletlenül fognak egymás mögé tolakodni... Szóval, hogy a témánál maradjunk, sétálok le a metróhoz. Felszáll egy arab, meg egy indiai. Az arab előkapja a telefont, valamint belemakog, mire a környezete körül szinte tapintani lehetett a feszültséget, hogy Akhmed épp melyik metrót akarja felrobbantani. Indiai barátunk vélhetően pár csótány elfogyasztása után már nem volt beszélgetős kedvében. 

A köznyelv, valamint a politika szerint is a globalizáció egy rossz dolog, függetlenül attól, hogy mindenki abból él. Viszont, ha mindenki ebből él, akkor magunkra kell turbósítva erőltetni? Akkor már nem mondhatunk ellent, hanem tűrni kell és benyelni mindent, ahogyan a Kis Vakond tette a talajvízzel? Nem hiszem. Ki kellene már mondanunk, hogy mitől félünk és mit akarunk, hogyan akarunk változtatni. Mindebből a hármasból csupán a félelem szót tudjuk definiálni ebben a kontextusban. A konzervatív jobboldal és a liberális baloldal között évtizedek óta az egyik legkomolyabb nézetbeli különbséget az jelenti, hogy az emberekhez való viszonyulást máshogy értelmezik. Míg az egyik tábor a hagyományos szerepekhez akar visszatérni. Mondhatni már-már az ősi kultúrákban felállított szerepekhez, addig a másik mindent megengedne. Gender Studies. Az egyik oldalnak az ördög dallama, a másik szerint pedig a hegyi beszéd. Kiegyezés soha nem lesz. 

Én alapvetően egy jobboldali beállítottságú, pontosabban fideszes szavazó vagyok. Nem mondom, hogy a melegek nem emberek, de amíg nem látom rajta és nem akarja kifejezni a saját identitását, addig a magánügyeként kezelem. Nevelgessen mindenki otthon bíbortövist és élje ki otthon a hajlamait, de egymás előtt azért legyünk már annyira emberek, hogy nem esünk át a ló másik oldalára. Migránsokkal kapcsolatban a tények magukért beszélnek. A migrációs válság óta betelepített, több tízezer ember közül, mindössze 50 helyezkedett el. Egy migráns diplomája annyit ér, mint nálunk egy 8 általános átszámítva. Ezt nem én mondom, hanem a legtöbb nagyvállalati hr-es nyilatkozta le. Ezt az óriási hullámot, ami egy irányított betelepítési mozgósítás, mindössze egyetlen módon lehet megfékezni. Tűzparanccsal. Tetszik, nem tetszik, más nem tartja őket otthon. Embertelen megoldás? Amerikában, a nagy liberális, test meleg teknőspáncélban pontosan ez történik a mexikói határnál. A tűzparancs érvényes. Hol vannak a liberális sivalkodók ez ellen? Csak nálunk lehet sivalkodni?

Van előttem két vízió, vagy éppen jövőkép. 

Leszbikus fiatalok sétálnak haza a gender studies óráról. Csókot csennek a ligetben. Hazafelé az egyik arab, másod generációs, magyar honfitársunk leszólítja az egyik fiatalt, majd a bokorban tekernek egyet. Mennek tovább, mint aki jól végezte dolgát és a következő utcasarkon ellopja egyikük táskáját egy líbiai menekült. Hősünk utána ered, hogy megfogja. Az ütésre védekezik, majd egy hirtelen ütéssel eltöri a karját. Hősünket öt napi elzárásra ítélik, mert el merte törni a rabló karját. Szabadlábon hazasétáló társa metróval igyekszik hazafelé tartani, mikor eszébe jut, hogy a szomáliai gyermektáborban milyen aranyos kis csöppséget néztek ki párjával és azon imádkozik, hogy a bevándorlási hivatalban lévő homofób, deviáns nyomorultak megadják a honosításhoz szükséges iratokat. Hazafelé tartva a Keletiben vár egy metróra. Hatalmas robaj, irtóan nagy fény, majd teljes sötétség, por, kihaltság. Következő jelentben pedig a nemzet leányának hamvas kis agyveleje a flaszterre fröccsent a merényletet követően. 

A másik kép sokkal szebb. István és párja, Andrea sétálnak hazafelé. Egy magyar hajléktalannak adnak pár forintot, aki felajánlja, hogy lefotózza őket a parkban. A fotó meglett, mennek tovább, találnak egy kis padot, ahol Andrea párja fülébe súgja, hogy várandós és várja első, közös gyermeküket. Másnap a keletiben egy virágárus nénitől István virágot vesz, feleségének, zsebében már ott lapul a jegygyűrű megrendelő lapja, illetve a kifizetett nyaralás számlája, ahol meg tudja kérni párja kezét. 

Két kiforgatott és túlmisztifikált jövőkép. Nagy kérdés, hogy melyik lesz az irányadó hamarosan, de egyelőre az első verzió áll nyerésre. Így jártunk, de talán egy konzervatív ország meg tudja teremteni a saját szabályait mindentől függetlenül és vissza tud térni ahhoz az eredeti identitásához, amelyiket nem ráerőltetik, hanem amelyben éli mindennapjait.