Vannak helyzetek, amikor hallgatni arany és sokkal bölcsebb az ember, ha inkább kevesebbet beszél, de annál többet cselekszik. Egy török mondás úgy tartja, "Nyelvednek féke – fejed mentsége". 

Mire is gondolok? Nem sokkal ezelőtt kitört a szomszédunkban egy proxy háború, ami két nagyhatalom véres játéka egy múló nemzet sírján. Ha feltesszük a következő kérdéseket: "Miért nő az infláció? Miért kell többet fizetnünk a boltban? Miért kell többet dolgozni egységnyi termékért?" Mindre az a válasz: "Hát, tudod, kitört a háború, ezt hozta magával..."

A választás Magyarországon eldöntötte, hogy nem akarunk negyedik szexuális forradalmat és az összetákolt  - titkosszolgálati - összefogás sem az, amit megálmodtunk magunknak. Adott egy karizmatikus vezető, Orbán Viktor, aki ma ebben az országban a nagybetűs politikát képviseli és egészen egyszerűen nem volt ellenfele. Az átgondolt és kiművelt, stabil üzenetei rendre szemben álltak az ellenzéki, nyugati ideológiát sulykoló kampánytémáival. Az Osváth Zsolt féle szerencsétlenek, akik a meleg Szent István királyként színre léptek, mind elbuktak és ne legyen semmi kétségünk... Nem fognak elmenni... Vagy, ha most el is mennek, nagyon gyorsan rá fognak jönni, hogy a szabad szerelmet és szabad szexet hirdető Nyugat nem attól olyan menő, hogy amíg nálunk a gyerekek a Farkasokkal táncolót nézik, addig náluk a Táncosokkal farkalót, hanem attól, hogy egy lagymatag cukormáz, amit látnak belőle. Nem, sehol nem egyszerű megélni és sehol nem egyszerű érvényesülni. Négy év pedig sok idő ahhoz, hogy a kedves emigráns aspiránsok észbe kapjanak és gyorsan hazajöjjenek, újra szivárványszínű forradalmi hangulatot generálni a tangás kollégákkal. 

Összességében viszont azt gondolom, tényként kijelenthető, hogy sokkal túlfűtöttebb, sokkal mocskosabb kampányra számított mindenki, mint ami bekövetkezett, de most elég volt az is, hogy Márki-Zay baromságokat beszélt és ennek még teret is engedtek. Mindezeken túl viszont azt hiszem, kimondhatom, egy ország várt arra a videóra, amit Anonymous pajtás megígért...

No, de térjünk a lényegre. Kályhának tekinthető az a helyzet, hogy győzött a Fidesz, Orbán Viktor lesz a miniszterelnök és minden megy tovább, ami a magyar politikát eddig is meghatározta. Lehet sírni-ríni, hogy "jaj, most mi lesz", de az a helyzet, hogy már nincs mit tenni, ezt kell szeretni. A következő négy évben amúgy is elég sok feladat vár ránk, az Agenda 2030 egészen sok dolgot tartogat számunkra. Maroknyi, kerekítési hibaként felfogható lélekszámmal rendelkező népünk egy hullámzó óceán közepén próbál gumicsónakkal életben maradni, ellenséges hadihajók között. Be kell látni, "komp országként" csak szélárnyékban van lehetőségünk evezni. Egy olyan világban élünk, ahol mindenki minket néz hülyének, mert céltalanul, az irrealitások között ténfergünk. Kesergünk a múlton, ami már nincs, és tervezgetjük a jövőt, ami pedig még nincs. Tőlünk keletre adott egy közel 70 éves stratéga, aki több nemzetet visz a hátán. Tőle keletebbre még egy közel 70 éves vezető, aki a kommunista eszmék reformja közepén, egy kommunista ideológián alapuló kapitalizmust épít. Tőlünk nyugatra pedig egy 80 éves vezető, aki kezet nyújt interjú után a fantomnak és elmagyarázza egy konferencián, hogy milyen jó volt játszani a lifttel.Akár tetszik akár nem és nyilván ezt nem mondja ki a mai politikában senki, de 70-80 éves emberek esetében már minden nap ajándék, főleg, ha azt nem pelenkában kell végigcsinálni. Meg lehet sértődni, de sajnos ez a helyzet. A világ arra vár, hogy az említett három úriember közül melyik fog hamarabb meghalni és a helyét mennyire gyorsan fogja a másik betölteni. Kína alig várja, hogy bevonuljon Oroszországba, Amerika pedig alig várja, hogy leigázzon - Kínával közösen - egy meggyengült Oroszországot. A következő három év pedig hazánkat is válaszút elé állítja:

Amerika párti EU kínai-orosz befolyással, vagy csak nyugati, vagy csak keleti dominancia? 

Miközben a Fudan Egyetem miatt rázzák ellenzéki barátaink a május elsején kapott virslit extra mustárral és átkozzák a keletet, addig egy szavunk sincs az olyan kijelentéseket hallva, mint: "Európa fogja újjáépíteni Ukrajnát!"... Kérdezem: Miből? Hogyan? és leginkább… Kinek?! Akinek volt esze, eljött onnan, majd rájött, hogy a tudását piacra dobva sokkal jobban megfizetik és a szoba-konyha panelből lett egy csinos kis bérelt ház, autóval, kutyával, macskával, feleséggel. Segítek... Nem fog oda visszamenni senki, akinek van esze Európában munkát találni. Következésképpen, ha Európa építi újra Ukrajnát, mégis kinek a strómanjai és érdekképviselői leszünk? 

Kicsit távolabbról nézve a következő évek világpolitikáját meghatározó tényezőket, két világkép váltja egymást. A pénzügyi stabilitás és a katonai stabilitás. Aki először tüzel, másodszorra hal meg, de, miután mindenki hazament, jön a kérdés, hogy ki vásárol. A nap alatt nincs új. 2022 év alatt már mindenki mindent kipróbált. A keleti, harci élmények között kiképzett, alkohol-, cigaretta és narkotikum mámorban fetrengő fiatalokkal a hitelmámorban megrészegedett, szexuális forradalmakat folyamatosan elfogadó Nyugat gyermekei versengenek. Mindenre megvannak a forgatókönyvek, de még mindig az a kérdés, hogy az élet melyik szépkorút fogja kiszavazni a létezés alkotta villából. Egyelőre, amit tudunk, az maga a sodródás. 

Mi pedig miben bízhatunk? 

A következő mérföldkő a francia elnökválasztás. Macron, Le Pen? Le Pen asszony erősödik, napról napra emeli a népszerűségét. A Macron féle ámokfutás addig tartható, amíg van az a tehetős réteg, aki finanszírozza a hóbortokat. Franciaország is egyre inkább elszegényedik. Nem kell egyből Schmidt Mária szintű magasságokba emelkedni a szegénység meghatározásával, de azt látni kell, hogy a megélhetési költségek triplázódtak és az elhibázott uniós gazdaságpolitika mindenkinek jó, csak annak nem, aki az árát megfizeti. Még egy hét "komp ország", és látni fogjuk az irányokat!

Jobboldali unió, vagy további sodródás, ez most a tét...