Így mélytorkozik Soros György
Napok óta élvezhetjük azt a pornófilmet, amelyben Soros György, mint a világ 29. leggazdagabb emberét mélytorkoztatja a Magyar Kormány. Úgy tűnik a bármennyire is erős anyagból készült a felcsatolható dildónk, egyre jobban hajlik, ahogy Soros ellen próbál állni.
A szexuálisan túlfűtött lead lehetne akár egy Kovi requiem is, mégis valamilyen szempontból igaz, bármennyire abszurdnak is tűnik. Már jó ideje azon a véleményen vagyok, hogy a Magyar Kormánynak kiemelt erőforrásokat kellene megmozgatnia annak érdekében, hogy Soros György teljes, 0-24 órás titkosszolgálati védelem alatt álljon. Mondhatni szinte minden fideszes politikusnak ez lenne az érdeke, hiszen Soros nélkül a teljes kommunikáció meghalna.

Pápai Joci 1981-ben született Tatán. Életrajza szerint 4 éves korában kezdett megismerkedni a zenével, mikor bátyja beavatta a gitározás rejtelmeibe. Korai fejlődésére, valamint szerzeményeire a a rock, a pop, soul, R&B stílusok voltak hatással. A következő húsz évről nem tudunk semmit, így 2005-nél folytatódik a történet. Ekkor láthatta az ország a TV2 nagy sikerű tehetségkutatójában, a Megasztár második évadjában. Egy évvel később, Majkával közösen kezdték járni az országot, de csak 2015-ben futott be igazán szólókarrierjével, mikor megjelent a "Mikor a test örexik" című dala.
A Momentum egészen ügyesen indult. Mozgalomként indítottak egy crowdfunding (a gyengébbek kedvéért: közösségi finanszírozás) kampányt. Összegyűjtöttek ~15 millió forintot (#nemsorosgyörgytőlkaptuk), összegyűjtötték a tenni akaró fiatalokat és mindent megtettek, hogy ne kerüljön sor az olimpiára. Sikerük volt, de minden siker annyit ér, mint a legutóbbi szereplés. Az első sikeres akció után, amikor a média még fent tartotta az érdeklődését, bejelentette két ismeretlen fiatal, hogy politikai párttá alakítják a mozgalmukat. Mindenki örült, mintha megnyerték volna a lottó ötöst.